Szazae szan

Szazae szan olyasmi a japánok számára, mint nekünk Mézgáék: szinte minden felnõtt ismeri õket, hihetetlenül népszerûek és akárcsak magyar rokonaik, õk is az Átlagember kalandjait élik át. Ez persze nem igaz: Szazae szan nem õk, hanem egy hölgy, akinek népes családja is van és Mézgáék sokkal vadabb kalandokat éltek át ­ legalábbis Szazae szan még sosem kapott Köbükitõl gyors hízást okozó csodatablettát, hogy a világ körüli útról már ne is beszéljünk… Eh, felejtsétek el a hasonlatot, inkább nézzük, mi lehet az oka, hogy Szazaéék népszerûsége évtizedekig töretlen maradt:

A már­már nemzeti intézmény státuszt elérõ Szazae szan és családja történeteit több, mint hatvanmillió könyvben vásárolták meg a születését követõ öt évtized során. Évtizedek óta hetente kétszer rajzfilm formájában is találkozhatunk vele.

A Szazae szan lapozgatása során az ember boldogan nyugtázhatja, hogy igaza volt azoknak, akik azt állították, hogy a beszélt japán nyelv (ezt használja a képregény) és a tankönyvekben elsajátítható még csak köszönõviszonyban sincs egymással. (Pedig szerencsére Szazae szan rendes hölgy, nem beszél szlengben, nem használ csúnya szavakat ­ legalább ez megkönnyíti a lelkes olvasó helyzetét.) Ha leküzdöttük ezt az akadályt (mert mondjuk beszereztünk egy kétnyelvû ­ japán és angol ­ Szazae-­könyvet), még mindig komoly problémáink lehetnek a poénokkal.

Nézzünk néhány példát!

Az elsõ három képkockából megtudhatjuk, hogy a gyerekek lelkesen kiabálják, hogy szerencse be, ördögök kifelé!, a negyedikben pedig kiderül, hogy Szazae férje mesélte mindezt, majd vidáman hozzáteszi: így tudott otthonról a kocsmába szökni. A poén nem csattan akkorát, ha nem tudjuk, hogy a gyerekek valószínûleg Szecubunt ünnepeltek, amikoris tényleg illik a beöltözött családtagot kizavarni otthonról ­ persze csak a kertbe, nem a kocsmáig… Aztán ott van az apuka, aki boldogan fedezi fel, hogy az általa olvasott könyvben benne van, milyen volt az idõ két hete, és közli az asszonnyal, hogy ezzel pénzt fognak keresni. A japán olvasónak persze egybõl beugrik, hogy a szünetben a gyerekek házi feladatként kapják, hogy írjanak naplót, benne a napi idõjárás leírásával, és ezért az infóért sok lusta kisdiák lesz hajlandó pénzt áldozni.

A körbeajándékozott, kissé már szagló hal arra utal, hogy a japánok rengeteget ajándékoznak egymásnak, és néha praktikusan a kapott ajándékot passzolják tovább ­ ami esetleg szépen körbeért, leégetve az összes személyt, aki a kör része volt.

A képen látható történet két csavart is tartalmaz: az elsõ poén a nevelést prédikáló és szemetelõ apukának jár, a második csavarhoz már illik annyit hozzátenni, hogy a lehullott levelekbõl rakott tûzön sütött gesztenye a gyerekek egyik kedvence ­ arrafelé…

Amikor egy fura alak Maszuo (õ a férj) elé tolakodik a taxira várók sorában ­ ráadásul szilveszter éjszaka, röviddel éjfél elõtt, még multikultúrálisan elcsodálkozhatunk. A nyugati olvasó arcán akkor jelenik meg a bamba vigyor, amikor látja a történet folytatását: a fura alak felrohan egy lépcsõn és kongatni kezd egy vízszintes gerendával egy harangot. A japán persze nagyokat hahotázik, hiszen õ már tudja, hogy a szerzetesek az új évet 108 harangütéssel ünneplik ­ ha nem késnek el…

A példákat lapzártáig sorolhatnám, elég az hozzá, hogy Jules Young Szazae-­fordításaihoz bõséges magyarázatot mellékelt, hogy a legtöbb poént legalább megértsük, ha már elsõre nem sikerült nevetni rajta.

Külön poén, hogy a család összes tagja valamilyen tengeri herkentyûrõl kapta a nevét (a Szaku receptrovatának olvasói valószínûleg sejtik, hogy a Kacuo névre keresztelt szereplõ nevét honnét vette a szerzõ; a Maszuo pedig annyit tesz: pisztráng).

Szazae történetei ­ fõleg a háború után születettek ­ egy ma már nem létezõ Japánt mutatnak be: a gyerekek boldogan ugrándoznak, amikor látják Szazaét, ahogy vízzel tölti meg kulacsaikat ­ egészen addig, amíg ki nem derül, hogy nem kirándulásról, hanem a szokásos vízhiányra való felkészülésrõl van szó. Máskor meg a gyerekek mennek lótrágyát gyûjteni Tokió utcáira (lovak Akihabara utcáin, hehe…)

Aki eddig a Dragonball és Pokémon címû remekmûvekkel (…) azonosította a japán rajzfilmeket, az nem fogja könnyen a helyére tenni Szazae szant: itt kérem nincsenek ûrbéli csigák által megerõszakolt tenyérnyi szemû gyereklányok, nincs gyilok, nincs idióta történet a világ elpusztítását megakadályozó tizenkét szarvasbogárról és így tovább: a sztori hétköznapi, kedves, emberbarát. Szazae szan háromgenerációs háztartást vezet, s a történetekben mindenki szerepet kap, a gyerekektõl a nagymamáig (fõleg, amikor a szárított halra kell vigyázni). Ez a családmodell persze már csak az idõsek emlékezetében él, mint ahogy a családdal is olyasmik történnek, amit a mai fiatalok már csak meseként, nem pedig valóságként élnek meg.

Ez olyannyira igaz, hogy Japán e tekintetben (is) eltér ázsiai szomszédaitól. Egy 1995-­ös felmérés például azt mutatta, hogy a japán gyerekek 24%­a úgy gondolja, hogy az idõs nagyszülõk­nek öregek otthonában a helye. Ugyanezt például Kínában a gyerekek mindössze 9 ezreléke, Dél-­Koreában pedig mindössze 4 ezreléke mondja. Furcsa jelenség továbbá, hogy ­ mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy a lányok gondoskodóbbak az idõsödõ szülõkkel ­ fordulóban a trend, és immár a lány lett a kívánatosabb csemete, mint a gondtalan öregkor záloga. Ezt a jelenséget (pontosabban azt, hogy a férj a feleség szüleinek házában él és a feleség tartja el idõs szüleit) sok japán a Maszuo szan gensó jelzõvel (Maszuo szan jelenség) illeti. Maszuo szannak nemcsak nagyszerû felesége (Szazae), de ideális családja is van, akik mind boldogan élnek egy fedél alatt, amely történetesen a feleség szüleié.

A történet azonban nem lenne japán, ha nem lenne tudomásunk a Tokiói Szazae ­szan Akadémiáról (nem elírás!), ahol külön iskolák, irányzatok élnek és virulnak, mind Szazae szan vélt vagy valós szerepét vitatva, amit állítólag a világháború utáni Japánban töltött be. Említsük még meg a Szetagaja Szazae szan Kutatóintézetet, amelynél nagyobb marhaság legfeljebb hazánk politikai elitjétõl telik. Az Intézet mindenesetre kiadott 93­-ban egy Szazae szan titkai címû könyvet (azóta több, mint 600000 példányban eladva), amely fellebbenti a fátylat hõsnõnk igazi természetérõl ­ úgy tûnik, ehhez az eladott 60 millió könyv, a rádiójátékok, a tv­sorozat és a mozifilmek (!) sem voltak elegendõek…

Macsiko Haszaegava